Székkutasi Kistermelők Szövtsége

 

Röviddel a rendszer váltás után 1992-ben a községben elő és mezőgazdasággal foglalkozó magántermelők úgy érezték, hogy az új gazdasági viszonyoknak megfelelően szükség van egy helyi társadalmi érdekvédelmi szervezetre, ami támaszt és segítséget nyújt az újonnan alakuló gazdasági élet útvesztőjében. Az elképzelést tett követte és még abban z évben 1992 okt.2-án 36 fővel megalakult a Székkutasi Kistermelők Szövetsége és azóta kisebb-nagyobb intenzitással folyamatosan működik. Legnagyobb segítséget a kárpótlás kapcsán nyújtott a község lakóinak, tájékoztató fórumaival, szakértő tanácsaival és ilyen módon az újra indulógazdákat átsegítette ezen a történelminek mondható átalakuláson. Azóta szövetségünk legjelentősebb ténykedése az Erdélyi pontosabban a Révi testvérközségi kapcsolat létrehozása volt az ott élő magyarokkal, aminek ápolását átvette a község vezetése és példa értékűen működik mind a mai napig. Sok-sok szakmai és kulturális kirándulások szervezésével élen járt a civil szervezetek között. Sajnos az alapító atyák megöregedtek, sokan már nincsenek közöttünk, így a fiatalabb generáción a sor hogy tovább éltesse közösségünket, aminek meg vannak az alapjai.

 

Székkutas, 2008.04

 

RJ.